2015. február 24., kedd

Kpopper vagy? Akkor ne kövesd el ezeket a hibákat!

Már évek óta "nyúzom" a K-POP műfaját, belopta magát az érdeklődési körömbe, és - kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel együtt - egészen idáig ott is maradt a toplista élén, mikor épp szabadidőről, netezésről, vagy szimpla zenehallgatásról volt szó. Nem vagyok szakértő, nem is tudom, mondhattam-e valaha magam "igazi kpoppernek" (egyáltalán mit nevezünk annak?:D), de az biztos, hogy én nagyon "hardcore" fangirl tudok lenni, bármit is szeretek meg. Ez a kpoppal sem történt másképp. Órákat töltöttem a gép előtt, csakis ezzel foglalkozva; kizárólag kpopot hallgattam, a hátterem sem lehetett más, mint a kedvenc bandám, a telefonomon kedvenc idoljaimról nézegettem a képeket, míg el nem aludtam, és el sem telhetett nap anélkül, hogy ne mentem volna fel tumblr-re (mely természetesen rabul ejtett, és nem eresztett). Ismerős, ugye? :)
Mostanság ez az érdeklődésem elkezdett úgymond sokkal kevésbé intenzív lenni. Fene se tudja hogy miért, (öregszem, vagy mi:'D tudom, tudom, nem kor kérdése), de most elmondhatom hogy nincs olyan dolog, amit konkrétan "fanolok". Amióta kamaszodtam, mindig volt valami kedvencem, amivel foglalkoztam, de jelenleg nincs. Nem direkt, egyszerűen azt vettem észre, már nem nézek meg minden kpopos hírportált, elővettem a régi szeretett nem ázsiai bandáim számait is a telefonomon lévő lejátszási listákba, és ha a géphez ülök, van, hogy rá se nézek semmilyen kpopos dologra. Természetesen ettől nem utáltam meg, erről szó sincs - csak valahogy másképp látom az egészet, mint akkor mikor a rózsaszín "fanköd" kicsit elvakított engem.
Tehát még ha valaha is úgy gondoltam, ó, én ezt mindig is ennyire fogom imádni, nos, bebizonyosodott hogy nem így van.

Ezt a bejegyzést szeretném ha nem értenétek félre. A fangirlkedés szuper, élménnyel teli, szívmelengető! Én is imádok dolgokat "imádni". :D De van egy egészséges határ, és ahogy visszagondolok a nagyon fanolós korszakomba, vannak dolgok amikre jobban odafigyeltem volna, így visszagondolva. Ezeket szeretném veletek most megosztani!

 1. ALUDJ!!

A google-s képek, és a youtube videók, esetleg a kedvenc műsorod kedvenc bandáddal - el nem fogod hinni, de - mind-mind MEGVÁRNAK. Nem fognak elszaladni holnapra. TUDOM, te most azonnal akarod megnézni! De igen, jól látod, a telefonod már azt mutatja, hogy csak 5 óra 15 perced maradt a kelésedig, és hiába állítod át az órádat 6:15-ről 6:20-ra, az az 5 perc nem fog semmit se nyomni a latba. De az az egy óra, míg a műsort nézed, igen! Az egészséged mindennél fontosabb, így hidd el, megéri. Nehéz azt a fránya X-et megnyomni, tudom - de gondolj rá úgy, hogy még több móka vár rád holnapra, lesz mit várnod egész nap, hogy megnézhesd! Ráadásul jobban is fogsz tudni figyelni rá, ha éberebb vagy, mint hogyha éjjel egy fáradt nap után nézed.
Legalább 7 óra legyen meg. Komolyan! Rengeteget számít!

2. Ne költsd el minden zsebpénzed ezekre a marha drága cuccokra!

Hatalmas GazettE fan voltam. Öt évig, rendíthetetlenül - az én honlapom volt a legnépszerűbb annak idején Magyarországon, MINDENT tudtam róluk szó szerint, minden számukat ismertem, mindent láttam ami csak létezik az interneten és GazettE-es.
Igaz, én ajándékba kaptam, de nekem volt két db eredeti GazettE DVD-m, az egyik ráadásul limitált kiadás. (Ha vki ismerné, a DIM és az NLSG). Marha drágák voltak, egyenesen Japánból - apukámnak sok pénzébe fájt. Ez mellé kértem még egy Reita pengetős nyakláncot is, melynél a szállítás drágább volt, mint maga a nyaklánc.
Aztán elmúlt a szerelem. Igen, amiről sohasem gondoltam volna, egyszerűen elmúlt - megváltozott az ízlésem, nehéz volt beismernem, de megtörtént. És ott álltak a méreg drága cuccok, melyet ugyan megnéztem sokszor (és ugyanígy letölthettem volna) többé ki se nyitottam. Bűntudatom volt, mikor megfordult a fejemben hogy eladom, hisz csak áll benne az érték, másnak lehet hogy kellene - de apukám sokat költött ezekre, így nem tudtam mit tegyek. Végül megtettem, és eladtam, de mondanom sem kell, hogy sokkal kevesebbért, mint amennyit ért.
Igen, amiket megveszel, az akkor abban a pillanatban nagyon nagy örömöt jelent, és nagyon sokszor megnézed. De később lehet hogy meg fogod bánni, hogy erre költöttél (úgy, hogy azért a K-POP előadók nem fognak éhen halni, ráadásul amit te adtál, abból rettentő keveset látnak ők. Neked sokkal nagyobb anyagi terhelés, mint nekik haszon). Egy olyan dologért, ami simán elérsz az interneten, és meg van az esélye hogy egy nap tényleg nem fog kelleni (pl. mondjuk sima albumok, melyen csak zeneszámok vannak) nem érdemes ilyen horribilis összegeket költeni!

3. Ne hazudj magadnak...

Másnak tud az ember hazudni, de önmagának bizony soha. Tudom, hogy a te no.1 idolod jelenleg számodra az egyik legtehetségesebb személy, akit valaha láttál, számodra ő a legjobb énekes, a legjobb táncos, és a legszebb férfi (/nő). De azt bárki be tudja látni, hogy az összes idol mellett mindenképpen lehet olyan énekeseket mondani, akár nyugatról, akik százszor jobbak náluk. Akik simán kiéneklik reggel felkelve azt a hangot, amit egy idolnál már hatalmas hangterjedelemnek mondanak, ő meg szinte küszködik rajta, hogy kiénekelje. Nem, ez nem az ő hibájuk, nyilván, ők multifunkcionális személyek úgymond, nem csak ezzel kell foglalkozniuk hanem rengeteg mással is. De akkor ne akarjuk úgy beállítani őket, mintha ők lennének a legzseniálisabb énekesek.

4. MENJ KI!

Anyukád már háromszor szólt, hogy menj hozzá oda, mert valamit akar, te pedig csak mondod hogy "mindjárt!" mert éppenséggel a kedvenc videódat bámulod, amit a világért sem akarsz félbeszakítani. Aztán ha vége, gyorsan odaszaladsz, teljesíted mondjuk a feladatot amit rád rótt, vagy villám gyorsan válaszolsz a kérdésére, majd amint felszabadulsz, rohansz is vissza a géphez. Netán még családi ebéd közben is a telefonodon nézed a tumblrt.
Lehet hogy nem pont így, de kissé ismerős lehet a szitu. Minden szabadidőd ennek szenteled, suli után nem is mész máshová, a gép jár a fejedben, amely a kulcs a te szeretett idoljaidhoz. Nos, el kell hogy mondjam a nyilvánvalót - lehet hogy imádod őket, de nem ezek a srácok neveltek téged fel eddig, hanem a családod. Igazán megérdemelnek egy kis figyelmet, ahelyett, hogy minden figyelmed a kpopra irányul. Egyszer zárd be a netet csak egy kis időre, és akár csak fél órára menj ki, és beszélgess anyukáddal/apukáddal/tesóddal, vagy játssz a kutyával. Ez a valódi élet, itt is jelen kell lenned!

5. Igenis, nagy a valószínűsége, hogy egy nap kinövöd.

Tudom, tagadod, és jelen pillanatban el sem tudnád képzelni, de ez az esetek többségében így van. Nem muszáj beismerned, csak ne állítsd, hogy soha nem fogod, mert nem tudhatod. Jelenleg szeresd őket úgy, ahogy jólesik, hiszen azért vannak. :) És ne félj, ha egy nap észre is veszed magadon, hogy már nem érdekelnek annyira mint régen, semmi baj! Ettől még nem fogod őket utálni, esetleg "cserben hagyni". Hiszen volt egy időszak, mikor rengeteg boldog percet okoztak neked, hozzátettek a személyiségedhez, az életedhez, ráadásul a szívedből sosem fognak eltűnni.


2014. május 19., hétfő

K-POP gyorstalpaló

Ez a cikk pontosan azoknak fog szólni, akiknek halvány gőze sincs arról, hogy mi az a K-pop, azon kívül hogy a Gangnam Style-al kapcsolatban szokták említgetni ezt a kifejezést, és hogy valami ázsiai cuccról van szó. Felszínes, nagyon dióhéjban összefoglaló dolgokat fogok írni, amelyek pont arra elegek, hogy legyen némi kialakult fogalmad, ha hallod ezt a szót. Szóval: Mi is az a K-pop?

A K-pop kifejezés a KOREAI POP rövidítése. Tehát: nem japán, nem kínai, hanem DÉL-KOREÁRÓL van szó. Ebben az országban alakult ki egy olyan zenei kultúra, mely önálló műfajjá nőtte ki magát.

De mégis mitől más a koreai pop a többi poptól? Miért lett önálló műfaj?

Olyan sajátosságokkal és jellegzetességekkel rendelkezik, amelyek csaknem minden koreai pop előadóra ráhúzhatóak. Itt nem csak kifejezetten zenei jellegzetességekről beszélünk, hanem az egész iparnak a struktúrájáról, az előadók produkcióiról, klipjeiről. Épp ezért, a K-pop nem csupán a zenéről szól, hanem majdhogynem ugyanolyan fontos szerepet játszanak a videoklipek, a fellépések, sőt, maga a kézzel fogható album is. Erről olvashatsz kicsit később.

Zenei anyagában nem különbözik túl sokban pl. az amerikai poptól. Ezen a zenei műfajon belül is többnyire elektronikus, hip-hop, r&b, soul elemek keverednek, néha rock és funky is. A zenei paletta egészen színes. Némely szám egyszerű harmóniákból áll, könnyed, de valamelyik egészen komplikált, összetett zenei elemekből van felépítve.
A dalszöveg szinte mindig koreaiul van, néha egy-egy angol kifejezéssel megszínezve. Nyilvánvalóan ez is egy olyan tényező, ami meghatározóan megkülönbözteti a többi poptól a K-popot. Itt is találhatunk mélyebb, és kevésbé mélyebb tartalmú dalszövegekkel rendelkező számokat. Általánosságban mondhatjuk, hogy a legtöbb k-pop szám a szerelemről szól, de mielőtt így gondolnátok, nem az összes. Valamelyiknek csak kifejezetten a szórakoztatás a célja, a bulizás, valamelyiknek pedig a mondanivalója. Itt is képbe jön számunkra a vizualitás, amely a K-popnak egy fontos eleme.
Azonban mielőtt ebbe belemennénk, egy-két szót említek arról, hogy általában mi jellemző egy K-pop előadóra, hogyan is alakulnak ezek a csapatok, és mitől függ, hogy milyen produktumot is hoznak létre pályafutásuk során.

A K-pop iparán belül cégek működnek, akik felfedezik azokat a tehetségeket, akik alkalmasak lennének arra, hogy egy nap csillogó IDOL váljon belőlük - így hívják a K-pop világában a már befutott, híres sztárokat. Meghallgatásokat rendeznek - általában 14 év körül szoktak járni a fiatalok meghallgatásra, de van hogy akár már 12 évesen is bevesznek egy-egy fiatalt - és aki tetszik nekik és úgy látják tehetséges (általában vagy táncban, vagy éneklésben kell kiemelkedőnek lenni), azt felveszik, és évekig tanulhatja a pop-előadóművészet csínját-bínját. Énekórákat kapnak, kemény táncórákon esnek át mindannyian, és egyéb képzéseken amelyre szükségük lehet. Ez egy nagyon kemény meló a számukra, mert mindezt rendes iskola mellett teszik - na meg csak elég gondolnotok arra, hogy sztereotipikusan mi az, ami jellemző az ázsiai mentalitásra.
Azonban még így sincs lepecsételve, hogy belőlük sztár lehet. Csak akkor válogatják be az adott fiatalt egy következőleg induló csapatba, ha nagyon keményen dolgozik, és kiemelkedő a teljesítménye.
Igen, így működik ez. A cég úgy állítja össze saját maga ezeket a csapatokat -előfordul, hogy szóló előadót is -, a legjobb kvalitású tanoncokból. Általában már előre megvan a következőleg induló csapat kialakított imidzse, neve, stílusa, amelyen belül ők működni fognak.
Egy-egy ilyen új csapat indulásánál már előre beharangozzák őket, és egy adott időpontban debütálnak, azaz megtörténik első élő koncertjük, kiadják elő videoklipjüket, albumukat.
Erről lehetne még írni többet, de úgy hiszem ennyi bőven elég, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan jönnek létre a K-pop előadók.

Pályafutásuk során mindig egy-egy újabb koncepcióval állnak elő. Ez a koncepció magában takarja az egész megjelenítendő album (vagy mini-album, esetleg single, mindegy mi az) stílusát. Itt jön elő az, hogy a K-pop koránt sem csak zenéről szól. Egy albumhoz ugyanúgy hozzátartozik a videoklip, amely rettenetesen igényesen van megcsinálva, és szorosan kapcsolódik az album "fő számához". Az előadók kinézete, ruházata is a koncepcióhoz kapcsolódik, sőt, az album borítója és a benne található képek, fotósorozatok is.
A k-pop éltető eleme a TÁNC. A koncepció egyik legfontosabb eleme magán a zene számon kívül az ahhoz tartozó koreográfia. Ezek az előadók sokszor sima tánccsapatokat megszégyenítő profizmussal tudják előadni a sokszor rettenetesen  nehéz koreográfiákat, amelyeket profi koreográfusok tanítanak nekik (olyanok pl., akik Michael Jacksonnal dolgoztak együtt) és ezek nagyon látványosak tudnak lenni.
Hogy mi jellemző ezekre a klipekre? Nos, ez magától a banda stílusától is függ, de általánosságban azt mondhatjuk, hogy színesek, erőteljesek, látványosak. Az előadónak csaknem minden koncepciónál más kinézete van. Sokszor láthatunk színes hajakat, erős sminkeket, extrém ruházatokat. Ezek igazán meghökkentőek lehetnek elsőre azok számára, akik nincsenek hozzászokva.

Az előadók különböző koreai zenei műsorokban adják egy-egy koncepció fő számát sorozatosan, melyekért díjat nyerhetnek. A működő cégek K-pop előadói kapcsolatban vannak egymással, és van, hogy kollaborációt csinálnak, vagy különböző műsorokban együtt szerepelnek. Persze a felszín alatt nagy versengés megy, de mindez nem az előadókról szól, hanem a cégekről. Mindent a cégek mozgatnak. 
A K-pop előadók sokszor nem csak a csapatukban dolgoznak mint előadó, hanem a cégek színészi állást, rádiós állást, műsorvezetői állást adnak számukra, esetleg egy-egy valóságshow-ban szerepelhetnek a csapatban való tevékenykedésük mellett.
Pont ezeknek a munkáknak köszönhető az is, hogy a K-pop előadóknál nem csak a szakmai produktum, de maga a személy milyensége is fontos tényező. Ezekben a műsorokban előkerül az idol maga, individuálisan. Éppen ezért, nagy befolyással lehetnek a rajongóikra, és ennek következtében ügyelniük kell arra, milyen példát mutatnak. Egy K-pop előadó mondjuk az amerikai poppal szemben nem engedheti meg magának, hogy drogozik, iszik, másokat bánt, azaz rossz példát mutat. Sőt: szinte még egy káromkodás sem megengedett a számára.  Szerintem ez az egyik legsajátosabb tulajdonsága a K-popnak, és egyáltalán nem baj, mert jó hatással van a fiatalokra.

A K-pop műfajának rengeteg rajongója van, nem csak Ázsiában, de a világ minden táján. És akármennyire is idegen a legtöbb embernek, itthon is létezik egy réteg, aki él-hal ezért a műfajért. A rajongókban hatalmas szeretet tud élni az előadók iránt, nem csak a zene miatt, hanem maga az előadók miatt is. A fentebb említett műsorok alatt egészen jól megismerhetjük az előadó személyiségének egy részét, ami természetes, hogy reálisan nézve lehet, hogy nem teljesen igaz, és tényleg csak egy része, de bennünket megnyugtat és szórakoztat. Sokaknak ad például erőt az, hogy a kedvenc előadója milyen kitartóan dolgozik. Tény az is, hogy sok fiatal a K-popnak köszönhetően sokkal nyitottabb lett, és elfogadóbb.

A rajongók között rendkívül nagy az összetartás, nem csak országon belül, hanem az egész világon. Az internetnek köszönhetően kapcsolatban tudnak lenni egymással. A k-popnak köszönhetően az ember kénytelen sokszor angolul tájékozódni, és ez segít a nyelvtanulásban is. Külföldi a külföldivel angolul kommunikál.

Nagyjából ennyi, amit most így tudtam írni nektek rögtön. Ennél azért többről van szó, de ennyi bővel elég annak, aki csak megismerkedés szintjén szeretne megtudni pár infót a K-popról.
És most jöjjön néhány gyakran ismételt kérdés, ami bizonyára benned is felötlött, mikor megnézted életed első K-pop videóját (a Gangnam styleon kívül).

Ezek melegek?

Nem.

Ez nem is olyan, mint a Gangnam Style...

Nem hát. PSY valóban K-pop előadó, de ő csak egy a sok közül. Ő egy polgárpukkasztó fricska, egyáltalán nem jellemzi kifejezetten a K-pop műfaját a Gangnam Style, amelyet olyan sokan ismernek. Egyedül talán az, hogy jellegzetes koreográfia van benne, és hogy színes a klip - na meg hogy koreai.

Nem is érted, miről énekelnek!

Nem hát, mert nem vagyok koreai anyanyelvű, és nem is tanultam. Viszont még szerencse, hogy léteznek fordítók, akiknek köszönhetően megtudhatjuk, miről szól a dalszöveg. Ilyen egyszerű.

HOGYAN tudod őket megkülönböztetni? De hát mind egyformák!

Elsőre mindenkinek egyformának tűnnek, de idővel, ahogy egyre többször nézed meg a klipet, meg több klipet nézel tőlük, infókat gyűjtesz róluk, tökéletesen tudni fogod hogy ki kicsoda.



2014. január 7., kedd

Le a rózsaszín szemüveggel... - a K-POP-ról őszintén

Lassan egy éve, hogy megszerettem a k-popot. Be kell hogy valljam, nem vicc, hogy tényleg rengeteget formált rajtam ez a műfaj. Nagyon sokat foglalkoztam vele, és ha jól tudom, már leírtam valamelyik cikkemben, hogy mennyi pozitív változást éreztem magamon, ahogy egyre jobban mélyedtem bele. Sokkal vidámabb, élettel telibb hangulatom volt, színesebben kezdtem öltözködni, és ami a legfeltűnőbb volt, hogy sokkal elfogadóbb lettem. Nem is tudom, hogy miért, mivel függ ez össze - de minden esetre nagyon örülök hogy megismertem és megszerettem ezt a műfajt, mert csak pozitív hatást gyakorolt az életemre (leszámítva azt, hogy néha alig tudtam elszabadulni a gép elől hogy tanuljak/aludjak XD, mert... a youtubeon: "na jó még egy videó"... "na jó most már kilépek a tumblrből ...*egy órával később* most már tényleg kilépek... *még egy órával később, a szemem már leragad* höh... most már.. tényleg.. lefekszem mert.. nézni sincs erőm" - ismerős? XD)

Szóval úgy érzem, eleget "tapasztaltam" már belőle ahhoz, hogy írhassak egy globális, összefoglaló véleményt az egészről, úgy ahogy van.

Felhívom a kedves olvasók figyelmét hogy ebben a cikkben most nem a szokásos áradozás lesz, hanem a kőkemény valóság. Nem úgy írom, mint fangirl, hanem mint külső szemlélő, és legfőképpen, mint zenész. NEM célom senkivel sem megutáltatni a K-popot, és kedvenc idoljukat; ettől én még teljesen ugyanolyan lelkesedéssel szeretem őket, mint eddig. Ezen kívül, NEM vonom kétségbe egyetlen egy idol kőkemény, lelkiismeretes, maximális munkáját és teljesítményét sem!

Én most a SHINee-re fogok gondolni elsősorban, amikor ezt írom. Azért, mert ők a szívem csücskei, őket ismerem a legjobban - de nem úgy értelmezzétek továbbra se, hogy a SHINeera igaz amit írok, én ámblokk értem.

Alapvetően szórakoztat

Hogy miért szeretem a K-popot? Ezt már ha jól tudom, egy cikkben leírtam: mert kiemel a hétköznapokból, ellazít, szórakoztat, más világ, színes, tökéletesnek tűnő, ragyogó, pompás. Ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni a k-poppal való kapcsolatom fő okát.

Én, mint komolyzenész tulajdonképpen alapvetően én is a szórakoztató ipar részét képezem, de ennek egy sokkal másabb szintjét és jellegét. A komolyzene rettenetesen komplex, mind a művelése és hallgatása is egy fajta intenzív, magasabb szintű koncentrálást és viselkedést igényel, és ami még ennél is fontosabb: TÜRELMET. Ezért van az, hogy a komolyzenét nem lehet csak úgy háttérzeneként hallgatni, vagy miközben mész az utcán. A komolyzene nem fog téged csak úgy ingerelni, hogy szórakoztasson. Nyitnod kell felé, hallgatnod kell, mert ott minden egyes hangnak megvan a maga feladata és helye, még akkor is, ha egy egyszerűbb felépítésű műről van szó. A komolyzene hallgatásához le kell állnod, leülnöd, és kikapcsolnod az elmédet, hogy igazán be tudd fogadni azt, amit az előadók át szeretnének számodra adni.
Azonban erre a mai emberek közül vajmi kevés képes. Mindenki rohan, stresszel, agyal, fel van pörögve.
Ezért van az, hogy a komolyzene mint olyan, már egyáltalán nem olyan populáris, mint a mai egyszerűbb, rádióban szóló slágerek. Azok, ha kell hanem, ingerületet adnak, egyszerű ritmus, egyszerű harmóniamenet, egyszerű dallam világ, ami már annyira... primitív (de ezt ne rossz értelembe vegyétek) hogy ha akarod hanem, felfogod.
Visszakanyarodva, ez is egy ok arra, hogy én szeretem a k-popot. Furán hangzik, mert azt gondolná az ember, hogy akkor én "lenézem", mint "primitív" zene, (sajnos nagyon sok komolyzenész így áll hozzá a komolyzenén kívüli, mai műfajokhoz) de nem így van. Nekem direkt jól esik ilyen egyszerű zenét hallgatni, amikor épp nem kell foglalkoznom a komolyzenével! (persze ennek ellnére hallgatok komolyzenét is, félreértés ne essék. Azért csinálom, mert szeretem. De jó ebből néha kilépni, kis lazulásképp.)

De a k-pop tudjuk, hogy nem csak erről szól. Sőt: a zene majdnem csak a felét képezi ki ennek az iparnak, hiszen kulcsfontosságú része a kinézet és a tánc.

Én pedig imádom a táncot. Magam is nagyon szeretek táncolni, és mindig csodálattal nézem, ahogyan bármilyen táncos csodát művel a saját testével. Mikor megláttam, hogy a k-pop táncosok mit művelnek, azonnal beleszerettem az összes táncelembe és koreográfiába. Nekem nagyon nagy szerepe van ennek a k-pop iránti szeretetemben.
És mivel nem a semmiből csöppentem ebbe az ázsiai tengerbe, mivel előtte nagyrészt japán együtteseket hallgattam és japán doramákat néztem (a mai napig inkább azokat nézek) már úgy ismertem meg a k-popot, hogy Ázsia a szívem csücske volt. Nem kertelek, az ázsiai pasik a gyengéim (persze a helyesebbik fajta XD). És mikor megláttam ezeket a tökéletes k-pop idolokat, csak úgy csurgott a nyálam. lol
Igenis, nagyon nagy szerepe van a mi ki idoljaink szépséges pofikájának abban, hogy mi ennyire szeretjük őket. Valljuk be, hogy igenis KELL ebben az iparban a kinézet, FONTOS. Letagadhatjuk hogy szebbnek tűnjön a dolog, miszerint "de csakis a tehetség számít!" igen. Akkor csak a tehetség számítana, ha ezek az idolok mondjuk csak zenészek lennének. De ők táncosok is, és a táncban az esztétika fontos, hiszen az embert nézik. /Persze mind tudjuk, hogy ebben az iparban már néha túlzás az, amit művelnek - a plasztikai műtétre való kényszerítés, stb./ Ennek ellenére még mindig van pár kivétel ebben a világban is, akik, valljuk be, nem szőke hercegek.

Tehát nem kell regélnem róla, hogy a k-pop egy nagyon jól megszervezett, működőképes, ömlesztett, megcsinált ipar, amit mi, rajongók szeretünk, igénylünk, bevesszük. Egy vica-verza dolog, egy kör, ami önmagától működik: ők megmutattak valamit, nekünk megtetszett, igényeljük továbbra is, ők pedig szolgáltatják továbbra is.

Ez az egész így jól hangzik önmagában, azonban ennek a működőképességnek busás ára van... aminek nem lenne muszáj úgy lennie, ahogy.

6 dolog, amit nem szeretek a K-POP-ban

És most lekerült a rózsaszín szemüvegem. Akármennyire is úgy tűnik, és úgy van megcsinálva, a K-POP világa sem tökéletes. És itt nem arra gondolok, hogy "igen az idoloknak is vannak bőrhibáik" meg "az idolok is hibázhatnak", meg hogy "az idolok is tudnak mérgesek lenni, annak ellenére hogy folyton mosolyognak".
Itt most az idolok munkájáról, teljesítményéről lesz szó, ami mindenkit nehezen fog érinteni, hiszen annyira szereti a kedvencét, és foggal-körömmel védi, hogy már pedig amit csinál, az profi, tökéletes.
Nem az. Illetve... nem mindig.

1. Playback tömkeleg

Ez az a dolog amit a legeslegjobban utálok a zeneiparban: a playback. Mivel a komolyzenében nyoma sincs - néha még hangszórónak se, nem hogy playbacknek - ezért kicsit úgy gondolom, hogy az egész egy csalás.
De álljunk is itt meg, mert a csalásnak is oka szokott lenni. Azt teljes mértékben megértem, mikor úgy playbackelnek/fél playbackelnek hogy közben egy marha nehéz koreográfiát adnak elő, ami közben ugrálni kell, kapkodni a levegőt, és ember nem képes arra, hogy úgy előadja a számot, hogy az úgy hangozzon mint a felvételen. Ez esetben még a teljes playbacket is megértem. /De sokszor eszembe jut az, hogy ha nem énekelnek, akkor minek? Akkor táncoljanak csak, és teljes mértékben a táncra koncentrálhatnak, nem kell még a szájtátogást is csinálni./ Ha pedig van félplayback (amit azért jobban szeretek, de így is megerőltető lehet... főleg egy nagy koncertet leadni, egyszerűen képtelenség, hogy ennyi tánc és éneklés után az ember még tiszta hangot kiadjon) akkor legyen mikrofon. Én ezeket a fellépéseket szeretem a legjobban, ilyenkor gondolom azt hogy, elképesztő, amit művelnek, mert még így is tök tisztán kijön nekik (persze ha nem lenne háttér vokál, szörnyen hangzana).
VISZONT. Amikor nincs tánc. Akkor kötelességük volna playback nélkül énekelni.
Most itt megállnék egy kérdés erejéig, mert nem tudom, hogy pontosan melyik koncerten van és melyik koncerten nincs playback, mivel sok felvételt megbuherálnak - azaz feljavítanak, illetve lehet hogy élőben nem volt playback, csak utólag rakták rá magát az eredeti számot. Ebben sosem lehetek biztos, így most a következő dolgokat arra értem csak, ami tényleg playbackkel történt a koncerten.
Szóval néha még azt is megértem ha a tánc nélküli, ülős számoknál playbackelnek, mert... oké, hosszú a koncert, elfáradt a hangjuk, but the show must go on, szóval, jó, menjen le egy szám így. De.. ilyenkor akkor is mindig csalódok.
Van még valami, amit nem értek.Néha a tánc közben is annyira jó tisztán kijön nekik minden, de néha egy-egy ilyen ülős, lassabb számnál sokszor hamiskásak, és lehet hallani, hogy erőlködnek. Nem értem, ha tánc közben megy nekik tök jól, akkor így miért nem?
Itt gondoltam valamire, amitől rettegek, hogy igaz... hogy auto-tunert használnak.
Ez egy olyan dolog, ami akkor is tisztává teszi az éneket, ha hamis. Persze csak akkor, ha csak egy kicsit hamis, mert ha teljesen más hangokat énekelsz bele, azt nem fogja kijavítani, de... de én félek, hogy bizony ők sokszor használnak ilyet. Félek, hogy nem olyanok ők, mint amilyennek próbáltam kialakítani őket magamban.
Egyszer meghallgatnám az összes számukat a capella, az összes lehető vokális szólammal előadva, háttér vokál nélkül. Annyira szeretném hallani... tudom, hogy tudnák így is! Némelyik szám olyan szép, és olyan jól elő lehetne adni...

2. Túlhajszolás

Itt jön az, hogy az előbb leírtakért NEM őket hibáztatom. Erről nem ők tehetnek, hanem az ipar működése: a mérhetetlen túlhajszolás.
Tudom, tudom hogy mindegyikőjük rettenetesen tehetséges, lelkiismeretes, szívét lelkét beleadja, szorgalmas, szétgyötri magát a minőségért, de ezt undorító módon kihasználják az őket futtató cégek. Minden erejüket kifacsarják belőlük. Rá kell nézni a programjaikra, hát ember! Ki az, aki ilyen tempó mellett maximális teljesítményt tud mindenben nyújtani?
Szóval biztos vagyok benne, hogy gyönyörűen tudnának énekelni bárhol és bármikor, ha mondjuk adnának időt nekik pihenni, és fejlődni. Ezen kívül, bár fantasztikus mindegyik koreográfia amit megvalósítanak, talán ha egy picivel kevesebb energiát fektetnének a táncba és többet az éneklésre, javulna az is.
Ezen kívül sokszor észrevettem, hogy van pár olyan szám, amit kissé túl magasra/mélyre írnak a dalszerzők, és már alig jön ki szerencsétlen idolnak az adott hang. Persze a felvételen ez gyönyörűen kompresszálva és javítva van, fantasztikus tisztaságúnak hangzik, de élőben ezt visszaadni nagyon nem lehet, még akkor sem, ha tökéletes a hangmagasság és a hangszín. Nem túl szerencsés, hogy ennyire agyon effektezik és agyon javítják a felvett számokat, mert az élő előadáskor nagyon nehéz visszaadni, nagy a kontraszt.
Persze nem csak a teljesítményükre, de magukra az idolok egészségére is sokkal sokkal jobb hatással lenne ha talán hagynák őket aludni, pihenni. Persze tudom hogy van, hogy kevesebb a programjuk és szabadságot kapnak, de... valahogy egyszer túl sűrű, egyszer pedig ritka. Valahogy el kéne vegyíteni ezt, nem? Nem kell két hónapban 3 single meg 5 műsor amiben szerepelnek. Így már a megjelentetett dalok is elsilányulnak a sok sok többi között, nincs súlya egy bizonyos comebacknek.

3. Azok a bizonyos "sokat mondó" dalok...

Ez igazából nem mondanám, hogy kifejezetten zavar. Ha szórakoztat, tetszik a szám, akkor kit érdekel, miről is szól?
Elfér egy pár ilyen szám egy bizonyos együttes dalfelhozatalában, de ha valakinek már tényleg rengeteg dala semmitmondó, össze-vissza szavakat odahányó dalszövegből áll... az nem mutat túl nagy eszmeiséget. Persze nem az előadó tehet erről, hanem az aki megcsinálta őt, aki a dalait írta és neki adta.
De ha nem szól semmiről egy dal, akkor legalább a zenei része legyen olyan, ami megfog. Legyen igényes felépítésű, vagy fülbemászó dallama. /Mert ha egy ilyen számnak még a zenei része sem jó, akkor... szerintem az egyszerűen szar szám. Bocsi./ A k-pop világában sokszor találkoztam sajnos ilyen zenékkel, ami annyira tucat volt és semmit mondó - ráadásul még a klipje se volt olyan, ami megfogott volna - hogy az első refrén után kiikszeltem.
Megjegyezném, ha esetleg valaki kérne tőlem példákat: negatívumra nem szeretnék hozni, mert nem szeretném senkinek a fangirl/boy lelkét eltaposni azzal, hogy ilyeneket írok arról, ami lehet hogy az ő számára kedves. Ez csak egy globális megállapítás.
De tulajdonképp nem zavar ez sem. Pl. a BIG BANG nagy sikerű Fantasic Baby c. száma se valami mély tartalmú :'D de legalább fülbemászó, érdekes, bulis, és meghökkentő a klipje. Én szeretem :D (pedig az egyik cikkemben azt írtam, hogy nem tetszik, és nem lesz rajta az mp3 listámon... X'DD /rajta van/)

4. Egy sémájú csapat felépítések

Mindenhova kell egy rapper, egy fő táncos, egy fő énekes... miért? Tudom, vannak subunit groupok, pl. az SM the ballad, kiváló énekesekkel, stb. de miért nem lehet egyszer rögtön összeválogatni egy ilyet? Vagy egy kiváló táncosokból álló csapatot, akik viszont mondjuk csak táncolnának. Annyira sokmindent ki lehetne hozni ezekből a tehetséges fiatalokból, ha kicsit máshogy állítanák össze őket... bár, nyilván vannak különböző csapatok, ahol egy-egy műfaj erősebb (pl. B.A.P ahol a rap nagy szerepet játszik).
Nagyon sokszor annyira hasonlítanak egymásra stílusban is... de egyébként én itt nem a fő csapatokra gondolok akiket megszerettem, ők abszolút nem, hanem azokra, akikre nem is figyeltem úgy fel - pontosan emiatt - és nem is ismerem őket rendesen, csak annyit láttam, hogy "ez is tök ugyanolyan mint amit az előbb néztem".

5. A plasztikázás eltitkolása

Semmi gond a plasztikázással (ha persze az idol is belement és egyetért vele), de könyörgöm, ne akarjuk már megmondani, hogy valakinek az orra hopp, egyszer csak kisebb lett, kerekebb lett, magától, és PONT volt egy kis szünet, ahol nem láthattunk róla képeket. De neem, nem történt plasztikázás.
Ezt csak a hülyék veszik be. Szerintem felesleges eltitkolni, ha ki is derülne, akkor sem történne szerintem semmi. (bár, ha jobban belegondolok, lehet hogy még inkább elkezdenének a koreai fiatalok agyon plasztikázni magukat...)
Persze, látom, hogy igyekeznek kisebb simításokat végezni csak, ami nem feltűnő. Párszor tényleg nem tudja eldönteni az ember, hogy most történt-e valami vagy sem.
Ilyen volt pl. Jonghyun esete. Nem mondom, hogy ez tuti hogy így volt, de nekem volt egy kis gyanúm azzal kapcsolatban hogy autóbalesete volt, és pont az orra sérült meg. Jonghyun orra picit megváltozott mire visszajött a pihenésből, nyilván, lehet hogy a műtét miatt... de akkor is. Ami nekem szembetűnő volt az az, hogy régebben mintha az orrcimpái szélesebbek voltak, vagy az orrlyuka tágabb lett volna (egyszer emiatt régen ki is cikizte Key :'D) de most, mintha picit másabb lenne. Persze lehet hogy csak túl gyanakvó és hülye vagyok. Ettől még van benne ráció.
De ha így van, akkor meg olyan rossz ez. Mennyi rajongó aggódott érte? És lehet hogy feleslegesen...
A másik amikor volt egy kisebb "szünetük", a sherlock előtt még, akkor azután Taemin orrán is mintha láttam volna egy kis változást.
Na mindegy, ezek csak ők, nyilván még egy csomó idol van akire érvényes ez az észrevétel.

6. (meg fogtok ölni...) Lány bandák.

Bocsi. Tényleg bocsi, de nekem egyszerűen egyetlenegy lány banda sem nyerte el a tetszésemet úgy, mint mondjuk valamelyik fiú banda. Nem, nem arról van szó hogy a fiúk tetszenek, a lányokra meg irigy vagyok mert szépek, és ezért nem is vagyok hajlandó szeretni őket. Hanem, annyival kevesebb spiritusz van bennük sokszor, hogy az elképesztő! Rákattintottam pár együttes élő felvételére, és nem láttam mást (ha nem playbacket), csak nyekergést, bájolgást, és felötlött bennem a kérdés, hogy "ő mit keres a színpadon, azon kívül, hogy szép?!"
Egyedül az SNSD az, aki meg tudott annyira fogni, hogy néha-néha megnézek 1-1 klipet, és megnéztem pár élő felvételt, bár ott is párszor nem láttam mást a mikrofon előtt, csak erőlködést. Van még az f(x), KARA, T-ara, akiket néha meghallgatok... (1-2 számról van szó) de mikor arra kerül a sor hogy megnézzem az élő felvételt (csak egyet kettőt néztem, lehet hogy vannak jobbak is, de ha engem egy nem nyűgöz le, maximum még egyet nézek meg, és ha az se tetszik, utána már hagyom.) akkor elmegy a kedvem tőlük.
Sorry. Nagyok az elvárásaim elő felvétel nézése közben. (Lehet mondani nekem hogy "akkor csináld utánuk ha tudod", stb. - higgyétek el, szenvedek én sokszor annyit a színpadon a zongora előtt mint ők, egy-egy alkalommal amikor énekelnek...)
Az tetszik, hogy nem olyan kurvásak, mint mondjuk azok az amerikai csodás énekesnők, akik abból élnek meg hogy a csöcsüket kirakják. Ők inkább cukik. És mondjuk ha valamit nagyon villantanak, az a lábuk, de azt rendesen. Mondjuk, nem azért mondom, szép lábuk van, és én is büszkén villantom a sajátomat ha nyár van, szerintem ez még normálisabb.. (persze mikor már a segge kilóg az embernek az gáz.)


Ennyi a negatívumokból! Lehet hogy páran most megutáltak, vagy paprikásak rám, de sajnálom. Ez az őszinte véleményem, és zeneileg is ezt tudom mondani hozzá.

De most azért jöjjön a végére, hogy mit is szeretek igazán a k-popban. :)

Igényes

Nem kell sokat beszélnem erről: mind tudjuk, hogy kifogástalan minőségű minden, amit ez a műfaj kiad a kezei közül. Fantasztikus klipek, ízléses, egyedi, pompás ruhák, elképesztő KOREOGRÁFIÁK, és igenis, hogy vannak számok, amik kivételesen komplexül vannak megírva az idolok számára, és nagyon is egyediek.

Pozitív

Hát ki tudna rossz dolgokra gondolni, miközben ezeket az édes idolokat nézi? Nem is sugároz semmi rosszat. Nem káromkodnak, ócsárolnak egy-egy társadalmi réteget vagy bárki mást a számaikban vagy interjúikban. Az egész nagyon vidám, és persze emellett tud komoly is lenni, ha kell - mégis ízléses és tiszta marad.

Sokrétű, közvetlen; önmaguk adása

Imádom, hogy sok ilyen műsort adnak az idoloknak, ahol kicsit közelebb is kerülhetünk hozzájuk. Nem érezzük úgy náluk, hogy teljesen elérhetetlenek... még úgy sem, hogy itt vagyunk a világ másik felén. Tényleg látjuk Őket, és nem csak szakmai szempontból tudunk meg róluk sok mindent. Ezzel már az egész személyük képes minket inspirálni, és ez azt mutatja, hogy a legtöbb kedvencünk tényleg olyan ember, mint amilyennek mutatja magát - hiszen ki lenne képes ennyit színészkedni?
Nyilván a rossz oldalukat nem fogják mutatni, de a vidámság és kedvesség biztosan igaz.

Interaktivitás a rajongókkal

Még ha ezek a fansignok rettenetesen fárasztóak lehetnek számukra, és sokszor gondolom már elhajtanák az összes rajongót a francba (nem komolyan, csak azért, mert biztos náluk is betelik egyszer a pohár. Egész nap mosolyogni több száz emberre aki odajön hozzád és azt várja, hogy veled találkozhasson, és nem akarsz neki csalódást okozni, ezért próbálsz minél kedvesebb és nyíltabb lenni...) de állják a sarat. Ez nagyon jó dolog szerintem. A műsorokban van pár ilyen betelefonálós cucc is, meg azok a cetlire ráírt üzenetek, amiket megkapnak és néha felolvassák... nekem ez nagyon új volt mikor megismertem a k-popot, a j-rock zártabb világához képest.
Sajnos ennek a hátulütője a "kedves" sasaeng rajongók...

Nyitás nyugat felé, még ha egy kicsit is

Jó, nem viszik túlzásba, de azért néha előfordul egy-egy világturné. Nem hinném hogy olyan szinten megéri nekik maga az egész, bár egyre nagyobb népszerűségnek örvend itt nálunk a k-pop, és ez nem véletlen. Érzem, hogy nem lehetetlen, hogy egyszer újra eljönnek ide Európába (pl. az SM) és láthatom őket élőben!


Huhh.
Nagyon kitartó lehettél, ha ennyit elolvastál, és köszönöm. :)

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, nyugodtan lehet velem beszélni erről, vissza írok, és szívesen tárgyalnék veletek. Persze, arra nem vagyok kíváncsi, hogy "hülye vagy,ez nem így vagy hanem úgy"... ez az én véleményem, és kész. Mindenkinek más-és más.



2013. augusztus 21., szerda

Plasztikázás - tabu vagy nem?

Épp most néztem egy jó kis riportot arról, hogy Koreában egyre több fiatal plasztikáztatja meg magát a K-pop idolok "tökéletes" kinézete miatt. (Méghozzá EZT~) Egyre többen szeretnének úgy kinézni, akárcsak ők, és költik minden megspórolt pénzüket szemhéjműtétre, orrműtétre, állműtétre, és még sorolhatnám. Kérdezem én: ez most tényleg akkora baj?

Természetesen erre a kérdésre mindenki rávágja: "Hát persze hogy baj, mégis mit gondolsz?"

De próbáljuk meg megvizsgálni ezt a dolgot minden szempontból!

http://daylifeimages.newscred.com/imageserve/632576124390caab78e862d90066ded2/573x.jpg

"Miért nem vagyok olyan mint ő?"

Én azt mondom, hogy leginkább ezzel van a probléma, és nem a plasztikáztatás szándékával (persze egészséges kereteken belül). Az a gond, hogy a legtöbb fiatalnak van egy példaképe, akire a legjobban szeretne hasonlítani, és csak irigy képpel nézegeti, hogy "bárcsak olyan lehetnék mint ő..."
Csakhogy ők azt nem értik meg, hogy SOHA nem fognak úgy kinézni mint egy másik ember.
Ha valaki úgy akar kinézni mint egy másik ember, a mindig is csak egy hasonmás fog maradni! Sosem lesz eredeti, és ami nem eredeti, az sosem olyan jó, mint az eredeti. Értitek.:)
MINDEN EGYES EMBER a világon különböző (kivéve az ikreket :D) kívül-belül. Ettől gyönyörű és színes a világ, ettől érdekes az egész föld! Ettől vagyunk azok akik, van önérzetünk, és tudjuk hogy kire gondolunk akkor, amikor azt mondjuk "ÉN".
Szóval a probléma valahol ott kezdődhet, amikor az "én" fontossága elveszik, jön az a bizonyos "ő", és szépen letuszkolja azt a maradék kis "én"-t amire úgy vigyázunk, mint a szemünk fényére - és valaki úgy le tudja rombolni egy szempillantás alatt, hogy csak győzzük összeszedegetni a darabjait. (Azt hogy kinek hagyjuk lerombolni azt, az csak rajtunk múlik. Tehát azért, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, sose másokat hibáztassunk.)
Ezt az "én"-t nevezhetjük akár más néven önbizalomnak is.
Ezek az idolok rengeteg fiatal önbizalmát veszik el, és ez nem az ő hibájuk!
Hogy kié?
Valamilyen szinten a társadalomé. Ez egy ördögi kör: a társadalom számára az lett a "szép", amilyenek az idolok - és ennek következtében mindenki olyan szeretne lenni. Hiszen mindenkinek az a nagy álma, hogy mindenki azt gondolja miközben ránéz, hogy "Mennyire szép! Mennyire menő" Gyönyörű~ olyan akarok lenni mint ő~" Mindenki példakép szeretne lenni.
Ne felejtsük el hogy a társadalomba mindannyian beletartozunk. Én is, és én is bevallom, hogy tényleg szerintem is az a szép, ahogyan az idolok kinéznek. Gyönyörűek, hibátlannak TŰNNEK. Csak mindig észben tartom, hogy nem azok, és miért is néznek ki úgy ahogyan.
De gondoljatok bele hogy ha egy csettintésre mindenki úgy nézne ki, ahogyan ő szeretne.
Alig ismernénk meg egymást. Mindenki szinte ugyanúgy nézne ki. Egyszerűen félelmetes lenne!!!
Találjuk meg önmagunkat, keressük, és akkor leszünk igazán magabiztosak, ha megtaláltuk ezt. Amíg egy másik embert kergetünk, sosem leszünk elégedettek magunkkal! Soha. Természetesen az inspiráció egészen más, abból lehet gyűjteni bőven, de az nem azt jelenti hogy irányultan ugyanolyanok akarunk lenni.

Ők sem tökéletesek

 
(Ajánlom ezt az oldalt azoknak, akik azt hiszik hogy nekik mindig tökéletes bőrük van: KATT)

A legnagyobb gonosz, ami irreális, elérhetetlen ideákat ébreszt mindenkiben, az a PHOTOSHOP. Ezzel van itt a gond. Hiszen mint előzőleg írtam: az idolok sem tökéletesek! Azok a képek amelyeket közzétesznek róluk, mind mind sminkben és rengeteg módosításon estek át, amitől olyanok lettek, amilyenek. SENKI nem tud olyan lenni, mint azokon a képeken. Nekik is vannak ráncaik, bőrhibáik! Csak ezt nagyon sokan elfelejtik. Sokszor elfelejtik hogy ők is ugyanolyan emberek mint én, vagy te, vagy bárki. Annyi különböztet meg bennünket, hogy híresek (nyilván valamilyen tehetség folytán), ennek következtében népszerűek, a szépségükbe rengeteg pénzt fektet a cégük. És itt a sminken, fodrászon kívül elérkeztünk a plasztikai műtétekhez is. Bár nem tudok sok mindent arról, mennyire "kényszerítik" őket rá (bár az ázsiai felfogást nézve én gondolom, hogy nem túl fakultatív a dolog) de ha volt, akkor az azt jelenti, hogy ők sem így születtek, ahogyan. És ha belegondolunk, akkor belőlünk is csinálhatna idolt egy cég: egy két vágás, smink, fodrász, és kész a "tökéletes" külsőnk. Ha ezeket az idolokat nem kapták volna fel, akkor ők is csak átlagos koreai lányok/fiúk lennének a többi között, némelyikőjük szebb, némelyikőjük kevésbé szebb adottságokkal.
De a kinézet nem csak az arcról szól, hanem nyilván a test alakjáról. Ez egy igazán érzékeny téma, mert mindenkinek más és más az alakja, és mindenkinek más és más a baja vele: valakinek az a gondja hogy túl vékony, "csontváz", valakinek pedig az, hogy van rajta túlsúly. Valakinek a testmagassága, valakinek a csontozata, az alkata. Mindenkinek meg van a saját baja.
Azt is meg kell értenünk, hogy az embereknek van saját ALKATA, mit örökölt, a DNS-ében. Aki köpcösebb, alacsonyabb, ducisabb fajta, az sosem lesz magas, vékony, hosszú lábú barbie baba!

http://static1.fjcdn.com/comments/thigh+gaps+dont+mean+space+between+legs+see+illustration.+left+_c33a956aa99fd9de70c4f2d85aaf9110.jpg

Az új hülye őrület... az a comb közötti rés. Hogy az a menő. FELEJTSÜK MÁR EL. Az is olyan, hogy valakinek van van, vagy nincs! Lehet hogy valakinek csak akkor van ha csontsovány és anorexia közelben van, valakinek meg úgy is van, hogy teljesen normális testsúlyú. Nekem is alig van, pedig vékony vagyok, és miért? Mert ilyen a combom alakja. Itt is arról van szó, hogy ne akarjunk olyanok lenni amilyenek nem tudunk... különben is, ezeket a thigh gap-es képeket úgy csinálják, hogy bár összezárják a lábukat, befelé szorítják, hogy a combjuk között legyen egy rés. Kész a thigh gap...

Én azt mondom, hogy addig, amíg van amin tudunk magunk változtatni, addig ne siránkozzunk. (Igen, én elhiszem, hogy rettentő nehéz lehet lefogyni ha már van egy nagyobb túlsúlya az embernek... én nem tudom milyen ez, de mindig is nagyra becsültem azokat akik megpróbálták, nem adták fel, kitartottak.. nagyon sok műsor volt már a tévében és egyfajta "csoda" történet ahol kitartó munkával elérték az eredményt. Szerintem nem lehet lehetetlen, de eszméletlen nehéz is egyben... kitartást mindenkinek aki esetleg épp ilyen fázisban van) És ha már mindent megtettünk, kihoztuk magunkból a legjobbat amit tudtunk (és a pénztálcánk bírta) azután jön az, hogy "de én még ezt meg azt meg amazt is meg akarom változtatni... Csak nem tudom."
Itt a lényeg, hogy nem tudod. Így hát a többit kénytelenek leszünk nagy nehezen elfogadni, ha nem akarunk életünk végéig elégedetlenkedni magunkkal... ez a legnehezebb része a dolognak.

Személyes történet

Mint ahogy mindenki más, nekem is számtalan olyan részem van amit legszívesebben teljesen kicserélnék, megváltoztatnék. Ilyen pl. a fogazatom. Sajnos elég göcsörtös fogazattal áldott meg a sors, kiskoromban sajnos nem vittek el fogszabályzásra, most pedig már horribilis összegbe kerülne, de még így is tanakodom rajta hogy ha lesz pénzem mindenképp megcsináltatom. [hál istennek a metszőfogaim egyenesek maradtak, leginkább a szemfogakkal van a gond, családi vonás, eléggé fent nőtt] A mosoly a mindennapi élet része, és nagyon rossz, amikor nagyot nevetsz, és egyszer csak beugrik, hogy "ja, ezt nem kéne" - és gyorsan odateszed a szád elé a kezed. El is szállt a felhőtlen jókedv. Vagy hogy nem tudod, merj-e vigyorogni a kamerába vagy ne, és ha mertél, akkor elájulsz a kép látványától. Nos, nagyon sok önbizalmat elvett tőlem már ez. Bár mindenki mondja, hogy "nem is ronda; nem olyan vészes mint hiszed; csak te látod ilyen csúnyának;" ez nemigazán hat meg, amíg én nem vagyok megelégedve vele (ismerős?).
Még mindig nem vagyok vele megelégedve, sokkal jobban érezném magam egy tökéletes fogsorral. De kezdem ELFOGADNI.
Arra gondolok: "Megváltoztatni már csak kevés eséllyel tudom, így ha nem szeretném szorongással tölteni az életemet, el kell fogadnom"
A másik amit nem szeretek magamban, az a bőröm. Nem olyan vészes, de sajnos nem tipikusan porcelánbaba típus, akadnak vele problémák. Én amit ki tudtam hozni belőle, azt kihoztam... nem makulátlan, de ez van, ilyen. Kénytelen vagyok így elfogadni, úgy ahogy van. Szerintem kevés ember olyan szerencsés teljesen makulátlan bőre van, és hála istennek valaki feltalálta a sminket - azzal már teljesen jó.
Az alakom sem tökéletes: bár vékony vagyok, nincs kifejezett barbie-baba csontozatom és darázsderekam, mint amilyen a mai divat. Nem áll nekem minden jól, de próbálok úgy öltözködni, hogy számomra előnyös ruhadarabokat választok, mely inkább az előnyös részét emeli ki az alakomnak.
Sokan ezt sem értik meg. Sokan előnytelen ruhát választanak az alkatukhoz, és csodálkoznak, miért áll furán rajtuk. Szerintem ritka az olyan ember aki mindenben jól néz ki. Meg kell találni a saját alkatunknak és stílusunknak megfelelő ruhát.
Tehát bennem sosem az van, hogy "Én úgy akarok kinézni mind ő vagy ő vagy ő". Hanem az, hogy én egy "szép Én akarok lenni". Ehhez a szép énhez pedig megpróbálok minél közelebb jutni.
Ha plasztikai sebészeti beavatkozásról van szó.... van olyan része az arcomnak, amit szebbnek gondolnék valahogyan máshogyan. És ezzel nincs szerintem semmi gond ha az ember így jobban érzi magát. (Én csak azért nem merném, mert annál jobban félnék a műtéttől.XD) A lényeg hogy ne akarjunk hasonlítani senkire. Tudnunk kell hogy kik vagyunk, nekünk mi áll jól, akkor leszünk a legszebbek.

(Saját történet vége~)

ÉS ami nagyon fontos: nem csak azt kell látni magunkban, ami nem tetszik! A mérleg csak akkor áll meg, ha mindenkét oldalán ugyanannyi súly van. Ezek önbizalmunk építőelemei, az, hogy mit szeretünk magunkban. Mindenkiben van valami szép, és muszáj, muszáj hogy mindenki megtalálja magában és el is hitesse magával.

Higgyétek el, hogy ha egy ember belül rendben van, akkor kívül is sokkal jobban rendben van! Az ember sokkal szebb, ha szebbnek is érzi magát. Ne a tökéletesség legyen a célunk, hanem ez. ;)

2013. augusztus 14., szerda

Álmodozni szabad?

Találkoztam párszor olyan emberekkel, akik szintén rajongtak Ázsiáért, akár csak én, és büszkén mesélték számomra, hogy ők bizony komolyan tervezik, hogy ki fognak költözni Koreába/Japánba. Valaki már a továbbtanulást is ott tervezné, valaki pedig a diploma letétele után szeretne kint állást keresni.
Ezek hallatán én is eljátszadoztam a gondolattal, hogy vajon mernék-e kiköltözni? Mi az ami ehhez kellhet, és még ha meg is valósítottuk az álmunkat és ott állunk újdonsült albérletünk előtt Korea vagy Japán közepén, mi garantálja azt, hogy jól döntöttünk?
http://www.creditwritedowns.com/wp-content/uploads/2010/12/South-Korea.png

Én személy szerint mindig becsültem az olyan embereket, akik mernek nagyot álmodni, és bőszen haladnak az álmaik elérése felé. Én is ilyen vagyok. De nagyon fontos, hogy sosem szabad elfelejteni a józan eszünket az álmodozás közben. Reálisan, racionális fejjel kell gondolkodnunk.

http://www.ohchr.org/SiteCollectionImages/Bodies/Flags/jpn.gif

Bár nem sokat tudok arról, hogy pontosan mi is a kulcsa annak, hogy kint éljünk, józan paraszti ésszel végiggondolva elsősorban pénz kell hozzá. Nem csak ázsiába, de bárhova el akar költözni az ember külföldre, kell egy alap tőke (főleg ha nincs külső barátja aki segít neki). A kiutazás, a holmik kivitele, a lakás találás, a napi élet fenntartása amíg nem talál az ember munkát. És ez nehezebb, mint amilyennek így is hangzik. Semmi sem garantált.
Ezen kívül ha Ázsiáról beszélünk, mind tudjuk, hogy az ottani munkamorál merőben eltér a nyugatitól. Hatalmas hajszolás, maximalizmus jellemző, önfegyelem, perfekcionizmus. Nekünk nem ez a megszokott, és szerintem egy ottani külföldi számára sokkal nehezebb lehet ezt teljesíteni.  (Én nagyon hajtós ember vagyok, tényleg, de még így sem gondolom azt hogy tudnék érvényesülni ott a munkában.)

http://japanplant.files.wordpress.com/2011/04/japanese-people.jpg

De ha még ez is megy, akkor még mindig nem beszéltem a kulturális különbségekről, amelyekbe akaratlanul is beleütközünk. Ha kint szeretnénk élni, mindenféleképpen azt gondolom, hogy meg kell tanulnunk a helyi nyelvet. Az ázsiai nyelvek nem arról híresek olyan olyan könnyűek lennének, ezen kívül az összes tiszteletet kifejező beszédmódot, szokást át kell vennünk, és be kell tartanunk, mert ez rettentően fontos a számukra. Ők ebben nevelkedtek, és ami nekik a vérükben van és alap, arra nekünk direkt figyelnünk kell. Nem lehet egyszerű.

Akármennyire vendégszerető egy ország, ilyen szembetűnő eltéréskor (magyarul hogy mi máshogy nézünk ki mint ők) valamilyen szinten első látásra mindig egy külföldi, "más", nem ide valósi emberek leszünk az ottani társadalom számára. Akár egy olyan emberről van szó akinek a családja már évszázadok óta Koreában él, csak a vére nem ázsiai, ha nem ismernek és rád néznek, akkor akaratlanul is ezt fogják gondolni (és ezt nem negatív előítéletként mondom).  Gondoljatok csak arra, ha itt megláttok egy ázsiait, akkor mi az első gondolatotok? (" juj, egy ÁZSIAI~ *-*" - nem ám X''D) Leginkább az hogy ő valószínűleg nem idevalósi. Ott kb. ugyanez lehet, ha meglátnak egy nem ázsiai embert. Ezzel alapból semmi gond nincs, csak sok olyan ember akad a világon, akár Ázsiában, akár nem, akiknek előítéletei vannak a külföldiekkel szemben.

Magyarán nagyon nehéz lehet elérni ezt a célt: rengeteg pénz, tanulás, kitartás, önállóság, tolerancia kellhet hozzá, és még ezzel sem biztos hogy az ember képes lesz kint maradni - DE nem lehetetlen.

http://www.seoulrhythm.com/wp-content/uploads/2013/03/seoul.jpg

 Egyáltalán, mi a tervünk ha kimegyünk? Persze, ez attól is függ hogy milyen állásunk lesz, milyen végzettségünk van. De a többség nyilván családot szeretne.

És itt jön az a bizonyos gondolat, hogy "akkor ázsiai pasim lesz".

Nyilván, ha az ember egyszer ott él, akkor valószínűleg több az esély arra, hogy ázsiait fog ki magának. Semmi gond.

De én egy valamit nem tudok megérteni, és mégpedig azt, hogy ha valaki direkt eldönti, hogy "én ázsiai pasit akarok". Miért? Mitől jobb egy ázsiai mint egy nem ázsiai? Akármilyen nemzetiségű az illető, emberek vagyunk, és ugyanúgy megvan az esélye hogy akit kifogsz az egy bunkó, de annak is meg van az esélye hogy egy lovagias herceg akivel boldog lehetsz. Tök mindegy hogy ázsiai vagy nem.
Lehet hogy azok jönnek be, de akkor valószínűsítem, hogy a helyesebbik fajta. De gondolj csak bele: ha találsz is egy helyes ázsiai pasit magadnak, nem biztos hogy jó fej, vagy hogy egyáltalán bejönnek neki a külföldi lányok, vagy hogy NINCS BARÁTNŐJE - mivel a helyes pasiknak általában elég hamar akad.
DE természetesen ez sem lehetetlen, csak nagy szerencse kellhet hozzá, szerintem!

Mindenesetre nem hiszem hogy ha egy ázsiai pasi találkozik egy olyan lánnyal, akiről süt hogy azért van vele csak, mert ázsiai, azt komolyan fogja venni. Én eddig azt tapasztaltam, hogy nem szeretik az ilyesmit. És azt is tapasztaltam, hogy sokszor előítéletesek is emiatt, ha egy lány ismerkedni szeretne velük (főleg ha mondjuk K-pop fan, vagy szereti az ázsiai előadókat, színészeket) hogy biztos csak azért, mert ő is ázsiai.

Most jön a kérdés: én ki akarnék-e költözni?

Nos, én úgy vagyok Ázsiával, hogy... nekem Korea és Japán egyfajta "menedéket" jelent, az itthoni szürke hétköznapok alól. Mindenkinek van valami ami ezt biztosítja. Valakinek a hobbija, valakinek a pia, valakinek a drog, valakinek a rajzolás, a sport, vagy bármi más káros vagy nem káros dolog, de a lényeg hogy ellazítja, elfelejteti vele a gondjait. Én amikor velük foglalkozom, akkor nem gondolok semmi rosszra, vidám leszek, nevetek rajtuk amikor az Idolok színes klipjeit, vicces műsorait, profi előadását nézem... amikor a doramákat nézem, vagy netán animét, mangát olvasok. Imádom hogy annyira más, teljesen elfeledtetnek ezek a dolgok velem mindent. Pontosan azért, mert más.
Ez alapján én is gondolhatnék arra, hogy ha esetleg kiköltöznék Koreába vagy Japánba, az lenne, hogy az én kis menedékem a mindennapok részévé válna, az álomvilágom való világgá válna, és jaj mennyire jó lenne!
De nem. Én ezt nem akarom.
Tudjátok miért?
Mert szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten csalódnék. Nyilván valóan én csak a pozitív részével foglalkozom Ázsiának, a negatívval nem, hisz ha szórakozni akarok, miért is foglalkozzak vele? De ha kimennék, akaratlanul szembesülnék a negatívumokkal, és elveszne az a rózsaszín álomvilágom amibe most bármikor belemerülhetek (de persze így is, hogy rózsaszínnek látom, tisztában vagyok vele hogy valójában nem az!).
Ettől függetlenül rettenetesen szeretnék egyszer kint tölteni egy kis időt, hogy azokat a dolgokat amiket szeretek, élőben megtapasztalhassam, megnézhessem, mint turista. Ez az egyik nagy álmom. :)