Plasztikázás - tabu vagy nem?

Épp most néztem egy jó kis riportot arról, hogy Koreában egyre több fiatal plasztikáztatja meg magát a K-pop idolok "tökéletes" kinézete miatt. (Méghozzá EZT~) Egyre többen szeretnének úgy kinézni, akárcsak ők, és költik minden megspórolt pénzüket szemhéjműtétre, orrműtétre, állműtétre, és még sorolhatnám. Kérdezem én: ez most tényleg akkora baj?

Természetesen erre a kérdésre mindenki rávágja: "Hát persze hogy baj, mégis mit gondolsz?"

De próbáljuk meg megvizsgálni ezt a dolgot minden szempontból!

"Miért nem vagyok olyan mint ő?"

Én azt mondom, hogy leginkább ezzel van a probléma, és nem a plasztikáztatás szándékával (persze egészséges kereteken belül). Az a gond, hogy a legtöbb fiatalnak van egy példaképe, akire a legjobban szeretne hasonlítani, és csak irigy képpel nézegeti, hogy "bárcsak olyan lehetnék mint ő..."

Csakhogy ők azt nem értik meg, hogy SOHA nem fognak úgy kinézni mint egy másik ember.

Ha valaki úgy akar kinézni mint egy másik ember, a mindig is csak egy hasonmás fog maradni! Sosem lesz eredeti, és ami nem eredeti, az sosem olyan jó, mint az eredeti. Értitek.:)

MINDEN EGYES EMBER a világon különböző (kivéve az ikreket :D) kívül-belül. Ettől gyönyörű és színes a világ, ettől érdekes az egész föld! Ettől vagyunk azok akik, van önérzetünk, és tudjuk hogy kire gondolunk akkor, amikor azt mondjuk "ÉN".

Szóval a probléma valahol ott kezdődhet, amikor az "én" fontossága elveszik, jön az a bizonyos "ő", és szépen letuszkolja azt a maradék kis "én"-t amire úgy vigyázunk, mint a szemünk fényére - és valaki úgy le tudja rombolni egy szempillantás alatt, hogy csak győzzük összeszedegetni a darabjait. (Azt hogy kinek hagyjuk lerombolni azt, az csak rajtunk múlik. Tehát azért, hogy nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, sose másokat hibáztassunk.)

Ezt az "én"-t nevezhetjük akár más néven önbizalomnak is.

Ezek az idolok rengeteg fiatal önbizalmát veszik el, és ez nem az ő hibájuk!

Hogy kié?

Valamilyen szinten a társadalomé. Ez egy ördögi kör: a társadalom számára az lett a "szép", amilyenek az idolok - és ennek következtében mindenki olyan szeretne lenni. Hiszen mindenkinek az a nagy álma, hogy mindenki azt gondolja miközben ránéz, hogy "Mennyire szép! Mennyire menő" Gyönyörű~ olyan akarok lenni mint ő~" Mindenki példakép szeretne lenni.

Ne felejtsük el hogy a társadalomba mindannyian beletartozunk. Én is, és én is bevallom, hogy tényleg szerintem is az a szép, ahogyan az idolok kinéznek. Gyönyörűek, hibátlannak TŰNNEK. Csak mindig észben tartom, hogy nem azok, és miért is néznek ki úgy ahogyan.

De gondoljatok bele hogy ha egy csettintésre mindenki úgy nézne ki, ahogyan ő szeretne.

Alig ismernénk meg egymást. Mindenki szinte ugyanúgy nézne ki. Egyszerűen félelmetes lenne!!!

Találjuk meg önmagunkat, keressük, és akkor leszünk igazán magabiztosak, ha megtaláltuk ezt. Amíg egy másik embert kergetünk, sosem leszünk elégedettek magunkkal! Soha. Természetesen az inspiráció egészen más, abból lehet gyűjteni bőven, de az nem azt jelenti hogy irányultan ugyanolyanok akarunk lenni.

Ők sem tökéletesek

 

(Ajánlom ezt az oldalt azoknak, akik azt hiszik hogy nekik mindig tökéletes bőrük van: KATT)

A legnagyobb gonosz, ami irreális, elérhetetlen ideákat ébreszt mindenkiben, az a PHOTOSHOP. Ezzel van itt a gond. Hiszen mint előzőleg írtam: az idolok sem tökéletesek! Azok a képek amelyeket közzétesznek róluk, mind mind sminkben és rengeteg módosításon estek át, amitől olyanok lettek, amilyenek. SENKI nem tud olyan lenni, mint azokon a képeken. Nekik is vannak ráncaik, bőrhibáik! Csak ezt nagyon sokan elfelejtik. Sokszor elfelejtik hogy ők is ugyanolyan emberek mint én, vagy te, vagy bárki. Annyi különböztet meg bennünket, hogy híresek (nyilván valamilyen tehetség folytán), ennek következtében népszerűek, a szépségükbe rengeteg pénzt fektet a cégük. És itt a sminken, fodrászon kívül elérkeztünk a plasztikai műtétekhez is. Bár nem tudok sok mindent arról, mennyire "kényszerítik" őket rá (bár az ázsiai felfogást nézve én gondolom, hogy nem túl fakultatív a dolog) de ha volt, akkor az azt jelenti, hogy ők sem így születtek, ahogyan. És ha belegondolunk, akkor belőlünk is csinálhatna idolt egy cég: egy két vágás, smink, fodrász, és kész a "tökéletes" külsőnk. Ha ezeket az idolokat nem kapták volna fel, akkor ők is csak átlagos koreai lányok/fiúk lennének a többi között, némelyikőjük szebb, némelyikőjük kevésbé szebb adottságokkal.

De a kinézet nem csak az arcról szól, hanem nyilván a test alakjáról. Ez egy igazán érzékeny téma, mert mindenkinek más és más az alakja, és mindenkinek más és más a baja vele: valakinek az a gondja hogy túl vékony, "csontváz", valakinek pedig az, hogy van rajta túlsúly. Valakinek a testmagassága, valakinek a csontozata, az alkata. Mindenkinek meg van a saját baja.

Azt is meg kell értenünk, hogy az embereknek van saját ALKATA, mit örökölt, a DNS-ében. Aki köpcösebb, alacsonyabb, ducisabb fajta, az sosem lesz magas, vékony, hosszú lábú barbie baba!

Az új hülye őrület... az a comb közötti rés. Hogy az a menő. FELEJTSÜK MÁR EL. Az is olyan, hogy valakinek van van, vagy nincs! Lehet hogy valakinek csak akkor van ha csontsovány és anorexia közelben van, valakinek meg úgy is van, hogy teljesen normális testsúlyú. Nekem is alig van, pedig vékony vagyok, és miért? Mert ilyen a combom alakja. Itt is arról van szó, hogy ne akarjunk olyanok lenni amilyenek nem tudunk... különben is, ezeket a thigh gap-es képeket úgy csinálják, hogy bár összezárják a lábukat, befelé szorítják, hogy a combjuk között legyen egy rés. Kész a thigh gap...

Én azt mondom, hogy addig, amíg van amin tudunk magunk változtatni, addig ne siránkozzunk. (Igen, én elhiszem, hogy rettentő nehéz lehet lefogyni ha már van egy nagyobb túlsúlya az embernek... én nem tudom milyen ez, de mindig is nagyra becsültem azokat akik megpróbálták, nem adták fel, kitartottak.. nagyon sok műsor volt már a tévében és egyfajta "csoda" történet ahol kitartó munkával elérték az eredményt. Szerintem nem lehet lehetetlen, de eszméletlen nehéz is egyben... kitartást mindenkinek aki esetleg épp ilyen fázisban van) És ha már mindent megtettünk, kihoztuk magunkból a legjobbat amit tudtunk (és a pénztálcánk bírta) azután jön az, hogy "de én még ezt meg azt meg amazt is meg akarom változtatni... Csak nem tudom."

Itt a lényeg, hogy nem tudod. Így hát a többit kénytelenek leszünk nagy nehezen elfogadni, ha nem akarunk életünk végéig elégedetlenkedni magunkkal... ez a legnehezebb része a dolognak.

Személyes történet

Mint ahogy mindenki más, nekem is számtalan olyan részem van amit legszívesebben teljesen kicserélnék, megváltoztatnék. Ilyen pl. a fogazatom. Sajnos elég göcsörtös fogazattal áldott meg a sors, kiskoromban sajnos nem vittek el fogszabályzásra, most pedig már horribilis összegbe kerülne, de még így is tanakodom rajta hogy ha lesz pénzem mindenképp megcsináltatom. [hál istennek a metszőfogaim egyenesek maradtak, leginkább a szemfogakkal van a gond, családi vonás, eléggé fent nőtt] A mosoly a mindennapi élet része, és nagyon rossz, amikor nagyot nevetsz, és egyszer csak beugrik, hogy "ja, ezt nem kéne" - és gyorsan odateszed a szád elé a kezed. El is szállt a felhőtlen jókedv. Vagy hogy nem tudod, merj-e vigyorogni a kamerába vagy ne, és ha mertél, akkor elájulsz a kép látványától. Nos, nagyon sok önbizalmat elvett tőlem már ez. Bár mindenki mondja, hogy "nem is ronda; nem olyan vészes mint hiszed; csak te látod ilyen csúnyának;" ez nemigazán hat meg, amíg én nem vagyok megelégedve vele (ismerős?).

Még mindig nem vagyok vele megelégedve, sokkal jobban érezném magam egy tökéletes fogsorral. De kezdem ELFOGADNI.

Arra gondolok: "Megváltoztatni már csak kevés eséllyel tudom, így ha nem szeretném szorongással tölteni az életemet, el kell fogadnom"

A másik amit nem szeretek magamban, az a bőröm. Nem olyan vészes, de sajnos nem tipikusan porcelánbaba típus, akadnak vele problémák. Én amit ki tudtam hozni belőle, azt kihoztam... nem makulátlan, de ez van, ilyen. Kénytelen vagyok így elfogadni, úgy ahogy van. Szerintem kevés ember olyan szerencsés teljesen makulátlan bőre van, és hála istennek valaki feltalálta a sminket - azzal már teljesen jó.

Az alakom sem tökéletes: bár vékony vagyok, nincs kifejezett barbie-baba csontozatom és darázsderekam, mint amilyen a mai divat. Nem áll nekem minden jól, de próbálok úgy öltözködni, hogy számomra előnyös ruhadarabokat választok, mely inkább az előnyös részét emeli ki az alakomnak.

Sokan ezt sem értik meg. Sokan előnytelen ruhát választanak az alkatukhoz, és csodálkoznak, miért áll furán rajtuk. Szerintem ritka az olyan ember aki mindenben jól néz ki. Meg kell találni a saját alkatunknak és stílusunknak megfelelő ruhát.

Tehát bennem sosem az van, hogy "Én úgy akarok kinézni mind ő vagy ő vagy ő". Hanem az, hogy én egy "szép Én akarok lenni". Ehhez a szép énhez pedig megpróbálok minél közelebb jutni.

Ha plasztikai sebészeti beavatkozásról van szó.... van olyan része az arcomnak, amit szebbnek gondolnék valahogyan máshogyan. És ezzel nincs szerintem semmi gond ha az ember így jobban érzi magát. (Én csak azért nem merném, mert annál jobban félnék a műtéttől.XD) A lényeg hogy ne akarjunk hasonlítani senkire. Tudnunk kell hogy kik vagyunk, nekünk mi áll jól, akkor leszünk a legszebbek.

(Saját történet vége~)

ÉS ami nagyon fontos: nem csak azt kell látni magunkban, ami nem tetszik! A mérleg csak akkor áll meg, ha mindenkét oldalán ugyanannyi súly van. Ezek önbizalmunk építőelemei, az, hogy mit szeretünk magunkban. Mindenkiben van valami szép, és muszáj, muszáj hogy mindenki megtalálja magában és el is hitesse magával.

Higgyétek el, hogy ha egy ember belül rendben van, akkor kívül is sokkal jobban rendben van! Az ember sokkal szebb, ha szebbnek is érzi magát. Ne a tökéletesség legyen a célunk, hanem ez. ;)